Kedves olvasók!
Jó híreink vannak a hét elejére:
- Kanada mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari minisztere bejelentette, hogy 6,8 millió dollárral támogatja az állattenyésztési és takarmánykutatási tevékenységeket. A program összesen 30 új kutatási projektet támogat, köztük az afrikai sertéspestisre való felkészülést.
- A Fair and Accurate Ingredient Representation on Labels Act, azaz „FAIR Labels Act.” törvényt 2 republikánus és 2 demokrata szenátor terjesztette a képviselőház mezőgazdasági bizottsága elé megfontolásra, azzal a céllal, hogy megvédjék a természetes húsokat. „Az amerikai fogyasztó megérdemli, hogy tudja, mit eszik és mivel eteti a családját” – mondta Alford republikánus szenátor – „Akár fehérjepótlókat választanak, mint a növényi alapú vagy laboratóriumban termesztett hús, akár a hagyományosan nevelt húst, a terméket egyértelműen fel kell címkézni.”.
- A Pig Livestock Union a spanyol sertéságazat két fő szereplője, a Grupo Cañigueral-Costa Brava Mediterranean Foods és a Grupo Vall Companys által létrehozott közös vállalat neve. Nemrég zárták le a Baucells Alibès csoport tulajdonában lévő Hostal del Vent sertéstelep megvásárlását.
- A dán király, Frigyes király első hivatalos útja során a dán exportot népszerűsítette Lengyelországban. 38 mezőgazdasággal, állattenyésztéssel és biogázzal foglalkozó vállalat indított promóciós kampányt királyi támogatással.
- A Westfleisch meg akarja erősíteni állateledel-üzletágát, és átveszi a bocholti székhelyű The Petfood Company nevű gyártót.
- Az EU 2 német programot hagyott jóvá a sertéstenyésztők megsegítésére. Az első program 675 millió euró értékben nyújt közvetlen támogatást, amely a támogatható beruházási költségek legfeljebb 60%-át fedezi a sertéstenyésztő létesítmények korszerűsítéséhez az állatjóléti előírások javítása érdekében. A második, 325 millió EUR értékű program közvetlen támogatást nyújt az állattenyésztésnek a magasabb állatjóléti normákat biztosító módszerekhez való hozzáigazításával járó többletköltségek legfeljebb 80%-ának fedezésére (például további nyers takarmány és alom, valamint a hűtési és szellőztetési rendszerekhez szükséges elektromos áram).
Eseménynaptár:
- A mexikói sertésspecialista állatorvosok szövetsége, az AMVECAJ február 7-9. között tartja 30-ik, jubileumi kongresszusát „One Health” címmel a Jalisco állambeli Tepatitlan de Morelosban.
Mona Lisa
A sertéshús Európában évezredek óta a hagyományos táplálkozás része. Volt egy rövid időszak, amikor a sertéstartás tiltott volt: a Capet-dinasztiából származó Francia Fülöp halála egy lovasbalesetben 1131-ben, amikor egy malac keresztezte az útját, előidézte azt a rendeletet, amely megtiltotta a sertéstartást a francia királyságban. A parasztok nem tartották tiszteletben ezt a határozatot, mivel a sertéstartás elengedhetetlen volt a család élelmezésének biztosításához. Dél- és Észak-Amerika ma a sertéstenyésztés bástyái, de nem így lenne, ha Kolumbusz Kristóf nem hozna magával disznókat Amerika felfedezése során.
A XXI. század elején Németország lett a sertéságazat vezetője, és úgy tűnt, hogy ezt a pozíciót senki sem kérdőjelezheti meg, amíg az ASP és a zöld politika meg nem változtatott mindent. A sertéstelepek támogatásának összege lenyűgözőnek tűnhet, de nézzük a számokat másképp: a 675 millió € értékű intézkedést el kell osztani a németországi kocák számával =1,4 millió! Kevesebb, mint 500 €/koca, míg az átalakítás költségei inkább az 5000 € értékhez közelítenek. És a tervek benyújtásának határideje a tenyésztelepek átalakítására 2024 február 9-e! A határidőt elmulasztó gazdáknak másnaptól, február 10-től az új állatjóléti szabályok szerint kellene működtetniük gazdaságaikat!
Nem meglepetés, hogy a német sertéságazat leépülőben van, és nagy mennyiségű importra van szüksége, hogy a meglévő befejező és vágó kapacitásokat kihasználhassa:
- 9,5 millió malac importja 2023-ban, 8%-kal több, mint az előző évben, a legtöbbet Dániából (6,4 millió; 13,2%-os növekedés) és Hollandiából (3,1 millió; 2,1%-os növekedés) hozták be.
- 1,5 millió vágósertést importáltak tavaly, ami 2022-hez képest 20%-os növekedést jelent. Főbb források: Hollandiából 960 ezer (21,6%-os növekedés) és Belgiumból 370 ezer (+57,4%).
Nem csoda, hogy a malac jegyzés a vágósertések jegyzése előtt kezdett emelkedni, de ezt nagyon rövid késéssel követi majd a sertésár emelkedés. Ha visszanézzük a történelmi adatsorokat, az elmúlt 5 évben ez történt Németországban: malacár-emelkedés a 6. héten, majd a 7-9. héten a sertés jegyzés emelkedés.
A gazdák tiltakozása számos európai országban folytatódott, néha elfogadhatatlan megnyilvánulásokkal. Semmiképpen sem támogatható, hogy olyan teherautókat gyújtsanak fel, amelyek más országbeli gazdatársak által megtermelt árut szállítanak!
Sötétzöld ellenfeleink is szélsőséges dolgokat művelnek: két „aktivista” a múlt héten a Louvre múzeumban Leonardo da Vinci leghíresebb festményét leöntötte levessel. Értem én, hogy nem kedvelnek minket, gazdákat, de mi bajuk van Mona Lisával?
Európai hízó és malac árak: H= hasított sertés; É= élő sertés;
ORSZÁG | HÍZÓ(EUR) | TREND | MALAC(EUR) | TREND | MEGJEGYZÉS |
NÉMETORSZÁG | 2 H | 74,5/25 kg | |||
HOLLANDIA | 1,79-1,88 H | 69,5/25 kg | |||
BELGIUM | 1,42 É | 67/20 kg | |||
DÁNIA | 1,58 H | 81,5/30 kg | |||
FRANCIAORSZÁG | 1,78 H | ||||
OLASZORSZÁG | 1,73 É115kg, 2,07 É160kg, DOC | 128/30 kg | |||
SPANYOLORSZÁG | 1,64 -1,65 É | 84-93/20kg | |||
PORTUGÁLIA | 2,3 H | ||||
AUSZTRIA | 1.97 H | 94/31 kg | |||
LENGYELORSZÁG | 1,34-1,74 É | 79-121/20-30 kg | Partner infó; nincs jegyzés | ||
HORVÁTORSZÁG | 1,9-2 H | 99-104 / 25 kg | Partner infó; nincs jegyzés | ||
SZERBIA | 1.84 É | 110-117/ 25 kg | Partner infó; nincs jegyzés | ||
CSEHORSZÁG | 2,02 H | 69-74/ 25 kg | Partner infó; nincs jegyzés | ||
SZLOVÁKIA | 1,52 -1,6 É | 94-99/25 kg | Partner infó; nincs jegyzés | ||
MAGYARORSZÁG | 1,51-1,64 É | 94-99/ 25 kg | Partner infó; nincs jegyzés | ||
ROMÁNIA | 1,52 -1,64 É | 94-97/25kg | Partner infó; nincs jegyzés |