DR. ÁBRAHÁM SERTÉSIPARI SZEMLÉJE – 41. HÉT

Kedves olvasók!

Kezdjük a jó hírekkel:

  • Iowa állam főügyésze vezet egy,a sertéstenyésztőkért küzdő 13 államot tömörítő koalíciót. Iowa 12 másik állammal együtt ellenzi a 3-ik Kérdést, egy új massachusettsi törvényt, amely megtiltja az államoknak, hogy sertéshúst értékesítsenek vagy szállítsanak Massachusettsben, ha nem felelnek meg a szigorú sertéstartási követelményeknek. A koalíció szerint ez a törvény még szigorúbb, mint a már híres kaliforniai 12-es Javaslat.
  • Lengyelország az EU egyik leginkább ASP-vel fertőzött országa. A lengyel mezőgazdasági miniszter kísérleti programot jelentett be a sertésállomány helyreállítására.
  • Hollandiában azok a sertéstenyésztők, akik fel akarnak hagyni a sertésfarkak kurtitásával, támogatást kaphatnak, amely minimum 125 000 eurótól maximum 500 000 euróig terjedhet. Az érdekelt gazdáknak legalább 5 sertéstenyésztőből, egy vágóhídból és a hús értékesítési csatornájából álló társulást kell létrehozniuk. Egy hízósertéstartó akkor vehet részt a programban, ha olyan kocatenyésztőtől vásárol malacokat, aki szintén részt vesz a partnerségben. Nem vehetnek részt a programban: az ökológiai sertéstenyésztők és azok a sertéstenyésztők, akik a kérelmet megelőző évben már értékesítettek egész farkú sertéseket. Az RVO által erre a támogatásra elkülönített teljes rendelkezésre álló keretösszeg 2 500 000 euró. A partnerségben részt vevő sertéstenyésztők a kiutalt támogatási összeg legalább 60 százalékát kapják meg.
  • Az elmúlt három hétben nem találtak ASP-vel fertőzött vaddisznót Németországban. Az elmúlt hetekben több régióban is feloldották az ASP-korlátozásokat.

Eseménynaptár:

  • A Farmexpo és a Moldagrotech, Moldova fő ipari rendezvénye október 19-22 között kerül megrendezésre a fővárosban, Chisinauban. Ez jó alkalom arra, hogy megismerkedjünk egy növekvő piaccal.
    • Az Örmény Köztársaság legnagyobb nemzetközi élelmiszeripari kiállítását, az ArmProd Expót Jerevánban rendezik meg október 20-22. között.
    • A Romániai Sertéságazatban Dolgozó Állatorvosok Szövetsége október 20-21. között szervezi meg 4-ik éves rendezvényét a kolozsvári Állatorvosi Karon. Csatlakozzon hozzánk!

Németország

Ígértem néhány adatot és infót az Anuga vásárról, de előbb néhány megjegyzés a kezdő hírekről.

Iowa az USA sertésiparának kb. 1/3-át adja, nyilvánvaló az érdekük a koalíció vezetésében. De a kaliforniai 12-es Javaslat már most is érezteti hatását a fogyasztókra is. Az USDA megbízásából végzett kutatás szerint a sertésborda és a sertéskaraj átlagos eladási ára augusztusban Kaliforniában 25%-kal, illetve 43%-kal volt magasabb a júniusi árakhoz képest. Eközben az USA többi részén a sertésbordák és karajok átlagára 6,4%-kal magasabb, illetve 5,4%-kal alacsonyabb volt ugyanebben az időszakban. Emellett a Kaliforniában vásárolt friss sertéshús összmennyisége 23%-kal csökkent, és a 2023. augusztusi kiskereskedelmi mennyiség Kaliforniában 37%-kal volt kevesebb, mint a 2020-2022-es, világjárványos évek augusztusában Kaliforniában eladott átlagos mennyiség.

Most pedig következzen néhány megjegyzés a múlt heti Anuga Köln vásárról.

Sima számadatok: 7850 vállalat 118 országból, 300 000 m²-es kiállítási területen. A külföldi kiállítók aránya 94 százalék volt. Körülbelül 140.000 szakmai látogató 200 országból , a külföldi részarány 80 százalék volt.

A 2021-es kiadás a Covid szabályai szerint zajlott. A látogatók száma a felére csökkent a jelenlegi számokhoz képest, és egyes résztvevők a vásárok végének tekintették. Nos, egyelőre a show még folytatódik.

Most pedig térjünk rá a sertéságazatra. A vásáron sok barát és partner megjegyezte a hamishús termelők jelenlétét a hústermelőknek kijelölt csarnokokban. Kérem: ne tegyenek úgy, mintha a húsiparhoz tartoznának, és foglalják el a helyüket a zöldség-gyümölcs ágazatban!

0Másodszor, időrendben: a vásár utolsó napja, szerda, egybeesett a német sertésárfolyam csökkenésével. Ennek néhány oka: a holland gazdák a Vion csoporttól kaptak némi belső információt. A német részleg 2022-ben 108 millió € veszteséget szenvedett el, és a hollandiai egységeket ellátó gazdák úgy vélik, hogy a hollandiai vágóhidak alacsonyabb sertésárát a csoport a németországi veszteségek alátámasztására használja fel. Sőt, feltételezhetően a csoport ezen a héten bejelenti a német részleg bezárását/eladását. Ez azt jelentené, hogy évente körülbelül 6 millió sertés kerülne a szabad piacra…

Mivel az összes német vágóhíd jóval kapacitás alatt dolgozik, így elég hely van számukra. De az összes nagy németországi szereplő arra kéri a sertéstenyésztőket, hogy csökkentsék az árakat, mert az üzemek veszteségesek. Nos, a fő ok az, hogy a kapacitás nagyobb, mint a rendelkezésre álló mennyiség! Talán túl sok, túl nagy vágóhíd van a sertéságazat jelenlegi állapotához!

Tények: 2015 és 2022 között a sertéshústermelés 19,2%-kal, az import 18%-kal, az export 20,8%-kal, a belföldi fogyasztás 17,6%-kal, az egy főre jutó fogyasztás pedig 19%-kal csökkent, míg az önellátás 2022-ben 145,3%-os lett. Tavaly a német piacra 1 millió tonna sertéshúst importáltak és 2,40 millió tonnát exportáltak. Németország még mindig a világ 3-ik legnagyobb sertéshúsexportőre, Spanyolország és az USA mögött.

Én is csináltam egy kis „bolti ellenőrzést”. Néhány barátom a német bruttó piacról ad ajánlatokat a sertéshúsra. Nos, a polcon lévő ár ellenőrizve néhány német kiskereskedőnél legalább a duplája. Ugyanezzel a problémával állunk szemben: a vágóhidak nem tudnak tisztességesen részesedni a kiskereskedelmi láncok által megtermelt árrésből.

Hogyan támogatja a német kiskereskedelem az ágazatunkat?

A Lidl 2030-ig közel meg akarja duplázni a növényi eredetű fehérjék arányát. A 2022-es pénzügyi évben a növényi és állati eredetű fehérjeforrások aránya 11-89% volt. A Lidl 2030-ra a növényi alapú termékek választékát 20%-ra szeretné változtatni, 10%-ban tejtermék alternatívákkal. „Ez jelenleg pénzünkbe kerül, de ez az első lépés”. A kiskereskedő átlagosan 23%-kal csökkentette vegán termékeinek árát, hogy azokat összhangba hozza az állati eredetű termékekkel. A beszerzési vezető kijelenti: „Arra szeretnénk ösztönözni a vásárlókat, hogy kipróbálják a növényi eredetű alternatívákat anélkül, hogy az ár lenne a döntő tényező”. Tehát az ár nem döntő tényező, de arra kérnek minket, hogy csökkentsük… Ez most a sertésipari állapot Németországban!

Európai hízó és malac árak: H= hasított sertés; É= élő sertés;

ORSZÁGHÍZÓ(EUR)TRENDMALAC(EUR)TRENDMEGJEGYZÉS
NÉMETORSZÁG2,1 H70/25 kg 
HOLLANDIA1,98-2,12 H61/25 kg 
BELGIUM1,5 É53/20 kg 
DÁNIA1,65 H70/25 kg 
FRANCIAORSZÁG1,944 H   
OLASZORSZÁG1,99 É115kg, 2,32 É160kg, DOC119/30 kg   
SPANYOLORSZÁG1,74 -1,76 É62-71/20kg 
PORTUGÁLIA2,43 H   
AUSZTRIA2,12 H93/25 kg 
LENGYELORSZÁG1,5-1,84 É68-114/20-30 kgPartner infó; nincs jegyzés
HORVÁTORSZÁG2,05-2,25 H95-100 / 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
SZERBIA2,36 É110-120/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
CSEHORSZÁG2,1 H69-74/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
SZLOVÁKIA1,67 -1,77 É90-95/25 kgPartner infó; nincs jegyzés
MAGYARORSZÁG1,67 – 1,83 É90-95/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
ROMÁNIA1,73 – 1,89 É90-95/25kgPartner infó; nincs jegyzés

Kapcsolódó hírek