DR. ÁBRAHÁM SERTÉSIPARI SZEMLÉJE – 14. HÉT

Kedves olvasók!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Folytassuk néhány jó hírrel:

• A francia Élelmiszer-, Környezetvédelmi és Foglalkozás-egészségügyi és Biztonsági Ügynökség szerint az afrikai sertéspestis leküzdésére szolgáló vakcina előállítható. A sertésvirológiai és immunológiai osztály egy, a vírus Georgia törzséből származó attenuált törzset észlelt. Ez a törzs csak enyhe lázat okozott a fertőzött állatokban, míg a Georgia törzzsel való fertőzés az esetek 100%-ában általában halálos kimenetelű. A csapat számos vizsgálatot végzett ezzel a törzzsel, és megerősítette, hogy a legtöbb sertés, melyet intramuszkulárisan vagy orron át oltott be ezzel a vírussal. csak enyhe tüneteket mutatott. Bár a biztonság nem volt tökéletes, a túlélés sokkal jobb volt, mint az eredeti vírustörzzsel. Egy másik ígéretes eredmény, hogy a fertőzött sertések immunválaszt alakítanak ki, amely lehetővé teszi számukra, hogy tünetmentesen ellenálljanak az ASP-vírussal való fertőzésnek, már két héttel az oltás után. A vizsgálatok még folynak, különösen annak biztosítására, hogy ez a legyengített törzs ne kerülhessen át egyik állatról a másikra, és ne váljon újra virulenssé.

• Megnyílt a Célzott Mezőgazdasági Modernizációs Rendszer (TAMS) 3 a sertés- és baromfitenyésztési kérelmek számára – jelentette be Írország Mezőgazdasági, Élelmiszerügyi és Tengerügyi Minisztériuma (DAFM). A támogatás mértéke 40%, legfeljebb 500 000 eurós kiadási plafon, amely magában foglalja a másik hét TAMS 3 rendszerben elérhető 90 000 eurós beruházási felső határt.

• Az Egyesült Királyság Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Vidéki Ügyek Minisztériuma intézkedéseket határozott meg, beleértve az olyan szerződések jogi alátámasztását, amelyek tisztességes, átlátható és tárgyalható szerződési rendszert biztosítanak a sertéstenyésztők számára. Mark Spencer mezőgazdasági miniszter elmondta: „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a bevezetendő szabályozás méltányosságot és átláthatóságot biztosítson a teljes ellátási láncban – a sertéstől a sertéshúsig és a tányérig –, hogy elősegítse az ágazat jövőbeli fejlődését.”

• A német Zur Mühlen Group az Eberswalder friss hús- és kolbászgyártó felvásárlását tervezi.

• A kínai vámhivatal adatai szerint idén januártól februárig Kína összesen 563 600 tonna sertéshústerméket importált, ami 23,92%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest;

Eseménynaptár:

• Április 18. és 20. között 32 ország több mint 270 vállalata állít ki a varsói Wold Food Fair rendezvényen.

• A Kínai Hússzövetség (CMA) és a Nemzetközi Hústitkárság (IMS) által szervezett 2023-as Kínai Nemzetközi Húsipari Kiállítás a kínai Qingdao Cosmopolitan Exposition-ban kerül megrendezésre 2023. április 20. és 22. között.

Fehér zászló

A cikkeimet hosszabb időn át követő olvasók tudják, hogy az ünnepek alkalmával kerülöm a piaci elemzéseket.

A német jegyzés elmúlt két heti alakulása azonban megérdemel egy rövid megjegyzést. Bár szinte egész Európa továbbra is ezt a mutatót követi, Németország már nem vezet a sertéságazatban sem mennyiségben, sem magatartásban.

Látjuk-e majd, hogy a német gazdák felemelik szavukat az egész sertéságazatot leromboló politika ellen, ahogy a holland gazdák teszik?

A húsvét előtti áremelkedés érezhető volt, az elektronikus tőzsdén is látható volt. A sertéstelepesek pedig nem nyomták át a hagyományos börzén… Azt mondták, hogy a vágóhidak nem tudják elfogadtatni a kiskereskedelemmel. Itt volna az ideje, hogy a vágóhidak tábort válasszanak! Kiállhatnak egyszer a német sertéstartók mellett, vagy olcsóbb belga és holland disznók megoldják a problémát?

A német sertéstenyésztők nem tűzték ki túl  hamar a fehér zászlót?

https://www.youtube.com/watch?v=j-fWDrZSiZs

Európai hízó és malac árak: H= hasított sertés; É= élő sertés;

ORSZÁGHÍZÓ(EUR)TRENDMALAC(EUR)TRENDMEGJEGYZÉS
NÉMETORSZÁG2,33 H83/25 kg 
HOLLANDIA2,13-2,35 H75,50/25 kg 
BELGIUM1,7 É74/20 kg 
DÁNIA1,79 H86/25 kg
FRANCIAORSZÁG2,38 H   
OLASZORSZÁG1,91 É- 115 kg, 2,23 É- 160 kg, DOC137/30 kg   
SPANYOLORSZÁG2,02-2,05 É101-111/20kg 
PORTUGÁLIA2,8 H   
AUSZTRIA2,29 H97,5 /25 kg 
LENGYELORSZÁG1,84-2,09 É86 -133/20-30 kgPartner infó; nincs jegyzés
HORVÁTORSZÁG2-2,50 H100-108/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
SZERBIA2,05 É99-112/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
CSEHORSZÁG2,31-2,35 H76-82/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
SZLOVÁKIA1,9-1,95 É100-105/25 kgPartner infó; nincs jegyzés
MAGYARORSZÁG1,89-2,02 É98-109/ 25 kgPartner infó; nincs jegyzés
ROMÁNIA1,78 -1,9 É100-109/25kgPartner infó; nincs jegyzés

Kapcsolódó hírek